A meg nem született vers

A meg nem született vers vajúdása, révülete hajt,
kínokba csavarja derekam,
csillagot űzet velem.
Holdharapással legelek, kiserkenő vér kezemen.
Döfködöm eszelős velőm,
papírsárkányok szívét,
diók s diákok vérét,
kígyóknak epéjét ontom-bontom.
Feltörekedem befőtt üvegnek falán,
hajnalonta könnyezem…
Köpni kéne egy nagyot!
Fel a csillagos égre, ontanám fel a vérem,
a vadaknak jegyében.
Kifordított kabátban,
kifordított szívemmel,
hálni, csillagokkal járni, gőgicsélek – babapántli
bilincse agyvelőmön...
Fel, befőtt üveg hegyére,
fel, sós uborka tengerre!
Halálos hajnalhasadt, elepedt nyelvemen
szavaim elapadva, forrása betapasztva…
Köpni kéne egy nagyot!
Verset kéne köpni, téglát döngölögni,
tenyerem élével vágni fel bitófadinnyét,
könnyeket eregetni – nagy sárkánykönnyeket
fel az égre, felkiáltok –
Köpni kéne egy nagyot!
A meg nem született verset felokádni az égre,
vért hányni csillagokra,
megkövült csillagokra,
hazug-fejű csillagokra…
Úgyis csak paraván az ég, mit összehajt az Úr,
mint ócska papírtekercset.
Mégis vajúdik bennem e vers – meg nem születik –
kínokba csavarja derekam…
Köpni kéne egy nagyot!

(2009. november 6.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-11 17:30:41
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-11 17:30:41