Utószó

Két órát mentem a szakadó esőben
a városban, ahol ott voltál valahol.
Ilyenkor esztelen remény ébred bennem,
hogy az emlékekkel terhes pontokon,
ha kinyúlok, a saját sorsomig elérek.
De persze csak arra jöttem rá,
hogy nem volt választásom soha.
Hiába fordultam balra, a híd előtt le volt zárva,
és minden feljáró vagy leomlott,
vagy drót választotta le. Így húsz perc
után visszajutottam a kiindulási pontra,
csuromvizesen, mint egy öngyilkosjelölt,
miután minden egyes lehetőségnél
rájöttem, hogy miért nem lehet.
Hogy az egyetlen kijárat az, ami bevitt,
s onnan csak egyetlen út van: jobbra.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-05-15 14:19:08
Utolsó módosítás ideje: 2014-05-15 19:47:28