Oroszlánszív

Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Dühöngő szemében elveszik a fény,
megtörik a biztonságot ámító lét.
Erős karmait mélyen húsába marja,
nem sokáig tart kemény, edzett karja.
Felemészt mindent elsöprő haragja.

Tétlenül ülök, és tűröm, hogy tépjen.
Megállítani szavamba kerülne éppen.
Visszafogni a vészjósló, dühös vadat,
mely kiszabadult, nyakán nincs lakat.
Elemészt magam alkotta, sötét kínom.
Kezemben a sorsom, amivel nem bírok.
Hisz az oroszlán én magam vagyok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-02 22:59:01
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-02 22:59:01