Köntös

vörös szirének ülik meg erdei alkatukkal
az istenek bomlástermékeit
arcaikon végigoson a szivárvány
mosolygásuk egyenértékű az orgazmusukkal

a betépett népmesék dekoltázsán
a folyosók melleit összefolyva találjuk
a puha kanapéálmokkal
nincs szó, se beszéd  
mint a kolibrik
virágmintás feketelyukak felé haladunk
ahol hálózsákok a falak
de a kivetített szalagokat követve
mi még időben születtünk

a felértékelt elmelenyomatok
jelentőségei is megnyilvánulnak
megnyilvánulnak
s belénk nyúlnak
belénk nyúlnak abban
abban a köztudatlanságban
hogy a mindenek spontán születnek
és megvan az a szokásuk
a szokásuk, a szokásuk
az a szokásuk
hogy szokások legyenek
megszokások

megszokások új köntösben
melyek mindig átértékelődnek
és leselejteződnek a szavak

mi is már
csak szemlélődni jöttünk ide
az új köntösben
s már másképp tűnnek fel a részletek
a részletek, a részletek
hogy mi is már csak részletek lettünk

részletek a megszokásban
s gyermeki mosollyal
távozunk a kasszától
az új köntössel kezünkben
a kezünkben, a kezünkben
a kezünkben melyben tartjuk
mindenkori alulöltözetlenségünk
egy darabját, egy darabját
melyet már megszoktunk
valamiért






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-02-20 09:36:02
Utolsó módosítás ideje: 2014-02-20 09:36:02