Zsuponyó Gábor : Kettesben a Lá(b)nyommal


 
2843 szerző 39283 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Dobos Krisztina
  Aki a kórházkertben lakott
Új maradandokkok

Egry Artúr: kést tart a kéz (Csontváry Kosztka Tivadar: Almát hámozó öregasszony 1894)
Albert Zsolt: Hátha*
Szakállas Zsolt: Így tűntünk el...
Szakállas Zsolt: mátrix
Szőke Imre: Ötven évvel később
Bara Anna: Apám útja - 2. verzió
Szilasi Katalin: A titok
Bátai Tibor: Hova lett?
Tamási József: másik Magyarország dűlő
Szőke Imre: Achilles orr
FRISS FÓRUMOK

Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Egry Artúr 3 órája
Szőke Imre 18 órája
Gyors & Gyilkos 19 órája
Tímea Lantos 22 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
Serfőző Attila 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Bara Anna 1 napja
Tamási József 2 napja
Albert Zsolt 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Duma György 4 napja
Horváth Tivadar 4 napja
Szakállas Zsolt 4 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Karaffa Gyula 5 napja
Ocsovai Ferenc 8 napja
Tóth János Janus 11 napja
Szilasi Katalin 11 napja
FRISS NAPLÓK

 az univerzum szélén 1 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 2 órája
Bátai Tibor 12 órája
Minimal Planet 13 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 14 órája
Janus naplója 15 órája
argumentum 16 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 22 órája
Hetedíziglen 1 napja
Párbeszéd a DOKK jövőjéről 2 napja
nélküled 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 3 napja
Ötvös Németh Edit naplója 3 napja
Készül az album 4 napja
PIMP 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Zsuponyó Gábor
Kettesben a Lá(b)nyommal

Magam szemeiből is tintával locsolt gerberák és petúniák nőnek. A világból kihunyt csukott szemek is beisszák a papírból szavaim. Kovácsolt vasszempillák festenek a kapu elé, s úgy fogadnak mintha hazaérkeznék Hozzád magam is.

A gyapotfelhők is horizontok mögött bujkálnak, nem vagyunk messze egymástól, apró darabjaim…
Minden nap hőségben ébreszt a fájdalom, elpocsolyásodott arcom kitépem a verítékező álmokból, s Hozzád csepegem Drága Kislányom.

A virágoknak látszólag könnyű, hisz mindig jön a kókadásra valaki, hogy fellocsolja őket szépségükért.
De ki locsol fel bennünket az életből – a tetszhalálból – ha minden nap úgy pirkadunk, hogy köteleken akarjuk látni lógva a kaszást?!

Akkor én sem vagyok különb…

Szívem progresszíven ver, halmod alá visznek a pszichedelikus dallamok. Melléd fekszem – bolondnak tűnhetek más szemében – hogy magamban Veled társalgok.

De hisz élsz bennem!

Virágaidon tündérek zenélnek éppen – békésen -, én táncolok érted különféle helyeken. S nap, mint nap közös emlékeink invokálnak, hogy keljünk fel mindketten, egymás mellett, minden nap.

Itt ülök a parcellamezőkön, mely a társasjátékban egy ’ egy életből kimaradsz ’ lépcsőt szimbolizál, de érzem, itt ülsz mellettem a zöldre festett óceán lócán. S fogod kezem a fűszálak tornyán, hol te szirom vagy, s én leveledként létezem…  

A családi parkoló tündérkútja nyughelyem, s vizet merítek onnan, hol te szabad vagy a manókkal, én börtöneim hangrácsait tépkedem, meg önmagam nem létező határait.

Látod, most is egy asztalnál ülünk…
Én – Veled…
Te – Velem…
Te – Belőlem…
S én Belőled étkezem.

Villásreggeli.
Kanalas ebéd.
Késelt vacsorák.
Életválaszték.
Élet!
Én miattad éhezem…

Neonfényű kebleidből ennyire futotta, az örökzöld fenyvesek mellett, hogy invokáljuk irigyen a másokra húzott citromsárga szerelmeket.

Hol eggyé olvadtam a földdel, darazsak szaglásszák papírjaim, bordáim halmok, kezeim-lábaim gyökerek.
Kapaszkodom Benned!

Szívem nap, mint nap részese az oszlásnak, gerincem, s koponyám kopjafa, s levágott keresztek – nem hiszek istennek - ki gordiuszi csomót kötött a tarkómra.

Tépj szét!

Tépj, ha tekergő sztrádáin trippelek, s kövezz meg újra és újra – a rezgő nyárfák alatt – hol a hársfák is hárfán harsognak mellettem, s ítélj bűnösnek, vállalom, ha csak így láthatom Kislányom:

Álomittasan, fejbe lőve a hétköznapok szürke ágyúival.

Valóságvedletten vándorlok szirénköhögött utcákon nektárjaiddal, szorgos méhek verítékező munkájaként, s ragacsosan ülök mézeként, a csend szirupjaként.

Tördelem a pepitatáblákat értelem nélkül, s kereslek Téged, életem színességét.

Érzem, hogy virágzol… S tudom, kisétálunk majd ketten a homályos kapun, kézen fogva, hol most egyedül kelek át, s nem érdekel, ha többé én sem látszódom…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-08-12 04:04:45
Utolsó módosítás ideje: 2013-08-12 04:04:45


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-09-01 10:48       ÚJ bírálandokk-VERS: Tamási József csillagok útja
2025-09-01 10:17   Napló: az univerzum szélén
2025-09-01 09:55   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-09-01 08:52   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2025-09-01 08:51   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2025-09-01 08:27   Napló: az univerzum szélén
2025-08-31 23:30   Napló: Bátai Tibor
2025-08-31 22:39   új fórumbejegyzés: Egry Artúr
2025-08-31 22:00   Napló: Minimal Planet
2025-08-31 21:45   Napló: Minimal Planet