Zsuponyó Gábor : Kettesben a Lá(b)nyommal

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2833 szerző 37323 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Gyermekkor, bérház emelet
Új maradandokkok

Ötvös Németh Edit: életösztön
Virág Tamás: nagy költő
Albert Zsolt: Kettőnk szótlansága között
Gyurcsi - Zalán György: 39. heti haikuk (2020.)
Konta Ildikó: talán
Bara Anna: a tetszhalott -
Szokolay Zoltán: Z
Szilasi Katalin: A terítő csíkjai
Bara Anna: a tetszhalott
Szilasi Katalin: Én nem látom...
FRISS FÓRUMOK

Seres Sándor 3 órája
Vajdics Anikó 4 órája
Tálos Barbara 6 órája
Papp Gréta 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Bara Anna 1 napja
Karaffa Gyula 1 napja
Gyors & Gyilkos 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Gyurcsi - Zalán György 2 napja
Nagyító 2 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Virág Tamás 4 napja
Ötvös Németh Edit 5 napja
Konta Ildikó 5 napja
Pataki Lili 5 napja
Nyári László 5 napja
Szokolay Zoltán 5 napja
Albert Zsolt 7 napja
FRISS NAPLÓK

 Párbeszéd a DOKK jövőjéről 15 perce
Ötvös Németh Edit naplója 1 órája
leállósáv 2 órája
mix 4 órája
EXTITXU-UXTITXE 5 órája
Hetedíziglen 5 órája
Zúzmara 14 órája
nélküled 22 órája
történések 1 napja
az utolsó alma 1 napja
Játék backstage 1 napja
Szőnyeg 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Seholsincs 1 napja
Gyurcsi 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Zsuponyó Gábor
Kettesben a Lá(b)nyommal

Magam szemeiből is tintával locsolt gerberák és petúniák nőnek. A világból kihunyt csukott szemek is beisszák a papírból szavaim. Kovácsolt vasszempillák festenek a kapu elé, s úgy fogadnak mintha hazaérkeznék Hozzád magam is.

A gyapotfelhők is horizontok mögött bujkálnak, nem vagyunk messze egymástól, apró darabjaim…
Minden nap hőségben ébreszt a fájdalom, elpocsolyásodott arcom kitépem a verítékező álmokból, s Hozzád csepegem Drága Kislányom.

A virágoknak látszólag könnyű, hisz mindig jön a kókadásra valaki, hogy fellocsolja őket szépségükért.
De ki locsol fel bennünket az életből – a tetszhalálból – ha minden nap úgy pirkadunk, hogy köteleken akarjuk látni lógva a kaszást?!

Akkor én sem vagyok különb…

Szívem progresszíven ver, halmod alá visznek a pszichedelikus dallamok. Melléd fekszem – bolondnak tűnhetek más szemében – hogy magamban Veled társalgok.

De hisz élsz bennem!

Virágaidon tündérek zenélnek éppen – békésen -, én táncolok érted különféle helyeken. S nap, mint nap közös emlékeink invokálnak, hogy keljünk fel mindketten, egymás mellett, minden nap.

Itt ülök a parcellamezőkön, mely a társasjátékban egy ’ egy életből kimaradsz ’ lépcsőt szimbolizál, de érzem, itt ülsz mellettem a zöldre festett óceán lócán. S fogod kezem a fűszálak tornyán, hol te szirom vagy, s én leveledként létezem…  

A családi parkoló tündérkútja nyughelyem, s vizet merítek onnan, hol te szabad vagy a manókkal, én börtöneim hangrácsait tépkedem, meg önmagam nem létező határait.

Látod, most is egy asztalnál ülünk…
Én – Veled…
Te – Velem…
Te – Belőlem…
S én Belőled étkezem.

Villásreggeli.
Kanalas ebéd.
Késelt vacsorák.
Életválaszték.
Élet!
Én miattad éhezem…

Neonfényű kebleidből ennyire futotta, az örökzöld fenyvesek mellett, hogy invokáljuk irigyen a másokra húzott citromsárga szerelmeket.

Hol eggyé olvadtam a földdel, darazsak szaglásszák papírjaim, bordáim halmok, kezeim-lábaim gyökerek.
Kapaszkodom Benned!

Szívem nap, mint nap részese az oszlásnak, gerincem, s koponyám kopjafa, s levágott keresztek – nem hiszek istennek - ki gordiuszi csomót kötött a tarkómra.

Tépj szét!

Tépj, ha tekergő sztrádáin trippelek, s kövezz meg újra és újra – a rezgő nyárfák alatt – hol a hársfák is hárfán harsognak mellettem, s ítélj bűnösnek, vállalom, ha csak így láthatom Kislányom:

Álomittasan, fejbe lőve a hétköznapok szürke ágyúival.

Valóságvedletten vándorlok szirénköhögött utcákon nektárjaiddal, szorgos méhek verítékező munkájaként, s ragacsosan ülök mézeként, a csend szirupjaként.

Tördelem a pepitatáblákat értelem nélkül, s kereslek Téged, életem színességét.

Érzem, hogy virágzol… S tudom, kisétálunk majd ketten a homályos kapun, kézen fogva, hol most egyedül kelek át, s nem érdekel, ha többé én sem látszódom…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-08-12 04:04:45
Utolsó módosítás ideje: 2013-08-12 04:04:45


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-09-25 22:55 furim
2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-10-01 16:44   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 16:39   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 16:20       ÚJ bírálandokk-VERS: Szilágyi Erzsébet post mortem
2020-10-01 15:59   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 15:32   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 15:17   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 15:14   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2020-10-01 15:01   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
2020-10-01 14:45   Napló: leállósáv
2020-10-01 14:09   Napló: Párbeszéd a DOKK jövőjéről