Járkál némán egy éji kertben

Csillagfény olvad, só a sebben. Magára
hagyatva a kemény, botrányhős, nagyhangú
legény. Lakolni kész, megérdemelten.
                                        
                                                                          A bizonyosság ha nem enyém, ellenállni
                                                                          is értelmetlen; nézem csak kényszeredetten,
                                                                          amint sorsom megindul felém.

Trágár őrök kezére adva, hóhérolt
szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény,
elbukott angyal, fejlehajtva.

                                                                          Címerként zászlaimra varrva imádkozik,
                                                                          hogy elnézzétek: hasonlítani remélek
                                                                          érvényesnek szánt önmagamra.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-06 20:51:04
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-11 17:17:26