Fehér
Fehér, libbenő-lengő valójához köt,
felemelget, lökdös, játszik a tűz-nyelő.
A lét, üveggömb-arcú szolgaság-kosár,
belé ellipszis univerzumokat tölt.
A sóvárgás megcsörrenő lánca alatt,
erős gúzsba szorít az örökös önkény,
tejhatalmú telepátia uralom,
vergődik a törékeny, múló akarat.
Ha a szenny-szürke megszokásnak fövenyén
élvezzük a puha-meleg belenyugvást,
tiszta szép arcunkon száradó vigyor ül,
fekszünk majd teljes békességben, te meg én.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-06-28 19:20:22
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-28 19:20:22
