Lángot szít a tavaszi szél


Lángot szít a tavaszi szél,
melegíti a lelkemet,
egymásnak a télről beszél,
hófúvásokat emleget

megborzongva minden ember.
Ím, visszavonhatatlanul
megáradt a tavasz-tenger,
aki bölcsen ebből tanul,

annak leggyönyörűbb évszak,
megújul a lomb a fákon,
mégsem közkeletű, még csak
nem is ujjongok, csodálom!

Hányszor megcsodáltam én már
a kipattanó rügyeket,
hányszor jött a tavasz és nyár,
s boldoggá is tett engemet!

A gólyák itt vannak megint,
párban repülnek az égre,
az egyik éppen vissza int,
amikor engem észre vesz!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-22 07:18:11
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-22 07:31:55