Lélekmasina

Lélekmasina

Körben üvegfal, erdő nyomul
A szentélybe, böjti széltől
Bukdácsol a csipkebokorláng.
A zsolozsma egyre érdesebb,
Tenyeret vérez, idegsejtbe rág,
Széthagyott imakönyvek, öregek
Lábmelegítői, nagyítók, botok…
Neszt kívánó fülek, de minden kozmikus-
Hangtalan, még a részecskék is állnak.
Se súrlódás, se szellemsóhaj. Sajátos buborékszoba,
Kockába zárt csillagrendszer. Tested súlyát képzelem
A padba, a nyikorgást, ahogy letérdelsz.
Aztán csak  csöndfile-ok futnak, ismeretlen világban
zakatol a lélekmasina, olyan, mint egy nagymadár:
szétterjeszti szárnyait, ketten nem is férnek a zeniten,
tollhegyük „süsög”  a világ peremén. A lélekdonor
meghal inkább, felülről figyeli, féltett kincsével
hogy rohannak. Elégedett, amikor ráismer
a transzplantáció ősi mozdulataira.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-22 20:26:47
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-22 20:26:47