Újra régi arcokon
Az az arc, mely mélységes régről
Bukkant fel, velem volt a kezdetek óta.
Mindig ugyanakkor, ugyanazon
Utcaszegleten jött felém. Megőrizte
Még, s óvja azóta is ártatlan örömeink
Hótüneményeit, s a tegnapi ágak
Hajladozásait, pihe fények mélyén
Égő tekintetek szótlan varázslatait,
S az örök álomba hulló hópelyhek
Koppanását az ablakpárkányokon.
Szeme tiszta, álomba-igéző, barna,
Mint az anyaföld, s ha rám pillantott
Gyermekké tett újra, s kisimult az ököl.
S lám a csodák szembe jönnek véled.
Amikor már nem rejthet el semmi sem,
A régi utcaszeglethez érve, ugyanaz
A csendes, örök-szép gyönyörűség
Jön veled szembe, éppen úgy, mint volt,
S az alkonyi ég vére átcsordul
A lebontott tűzfalakon.
Hazaértél.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-02-26 10:43:58
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-26 10:43:58
