Az élet fája

Az élet fája nyugalom szigetén áll,
óriás hegyek testőrei néma völgyek ölelő karjai.
Kis hajómmal útra kelek, zsigereimben átmeneti idő,
szomjasak a felhők fagyos könnyeket repít s szél,
nap udvarát sepregető izzó árnyak,
éj leple alatt csillagos útvesztő.

Iránytűm megzavarodott,
hegynyi hullámok tetején közel az ég,
elemi erőkkel csatározok, elnyelnek az éhes hullámok,
nagyot köpve partra vetett halként tátogok.
Az idő lelassult csúszva, mászva haladnak a percek,
tik-tak fejemben lüktetnek a másod erek.
Vízért fohászkodom, szemem,
ólom zárját lassan felnyitom, előttem óriás sötét hegyek,
szívemben pislákoló fények,
visszanéznek a tenger rám büfög,
tajtékos száját hullámtörő törli.

Csúszva-mászva utánozom az időt,
a hegyek csúfolódva nevetnek, szikladarabokkal üdvözölnek,
erőtlenül viszonozom, kavicsom apró,
letérdelve lábuk elé helyezem.
Meghatódnak gyengédségemen suttogni kezdenek,
alig értem, néma völgyek átölelnek, élet fájához vezetnek.
Gyönyörű, mégis félelmetes,
holtfényben ragyogó milliárdnyi lüktető lelkek megérkeztem,
végre hazaértem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-19 21:54:20
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-19 21:54:20