Nyugalom

Halottak napján, csendesen esik az eső, mintha siratná a felhő,
kik alusszák örök álmukat, sírok között sétálva meg-meg állva,
felidézem arcukat, rég elfeledett mosolyukat újra hallom hangjukat,
látom mozdulataikat. Mennyi sors egy helyen pihen békésen,
rövid életükben küzdöttek, harcoltak, vagyonért, szerelemért, gyermekért.
Veszekedtek szomszédokkal, sógorokkal, talán földi életükben békére leltek,
idővel rá jöttek mindez fölösleges :hisz minden útnak úgy is itt a vége.

Megállok egy névtelen sír előtt, fejfája félig kidőlt, elgondolkodva nézem,
vajon ki nyugszik itt? Sírját a gaz benőtte, virágot rég látott,
talán elfeledték leszármazottak, messze sodorta őket az élet,
vagy már ők sem élnek. Tovább akartam menni, de egy lépést sem tudtam tenni,
lábam nehéz lett akár az ólom, egy pillanatra úgy éreztem,
nekem ezt a sírt még ma rendbe kell tennem.

Hozzá láttam nyomban, kezemmel húztam a gazt,
mélyen volt a gyökere nyomát eligazítottam, nem néztem az időt,
csak azt vettem észre, kisütött a nap mire végeztem vele.
Kezemet imára kulcsoltam halkan imádkoztam lelki üdvéért,
nyugalmáért, csendes pihenésért. Gyenge fuvallat simogatta arcomat,
éreztem, hogy át ölel, halkan a fülembe súgja, köszönöm neked, hogy meglátogattál.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-28 19:47:31
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-28 19:47:31