Szerencsefia

Ha már nem elégít ki bor mámora, szerető asszony,
forró csókja, siker pénz, ha már nem elégít ki semmisem
hová jutsz így jó barátom?

Élv hajhász lettél, nyomodban vicsorító kutyák szagodat
szimatolva üldöznek, menekülsz újabb
játékokba, melyet kielégíthetetlen tested követel.
Mindent elértél, mit egykor elterveztél, magasra tetted
a lécet, szerencse fiának becéztek, istennő kegyeltjének,
mégsem boldog az életed.
Nézz, szembe önmagaddal miért menekülsz? Hová futsz?
Nézz vissza honnan indultál, ugye látod már hova jutottál jó barátom.

Fortuna magához láncolt, talán beléd szeretett,
mégis mindent elvett tőled, kecsegtetett, megérintette lelkedet.
Ne is tagadd, te is szereted!
Tedd, próbára mennyire szeret téged, egyszer az életben mondj nemet.
Megláthatod igazi arcát, lángoló hintaját vad lovak húzzák,
ostorcsapásait menydörgés kíséri, villámok hasítják a kék eget
jégesővel búcsúzik, viharos széllel integet.
Tedd ezt meg jó barátom és visszakapod az életed, ahogy én is megtettem,
igen valamikor réges-rég én is őt szerettem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-23 18:50:43
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-23 18:50:43