Megszökött a könny



Hófedte tájon megszökött a könny,
nyomába indult hát a gyilkos közöny.
Hosszú országúton vándorolt, baktatott,
de hiába- a könnynek nyoma sem volt.

Összegyűlt az erdőben az érzelmek tanácsa,
megvitatták, hogy a könnynek nincsen párja.

Szükség van rá; ember-szív ettől teljes,
bennük rejlő érzelmek túlcsordulása ez.

Tovatűnt azonban, nincs mit tenni,
sürgősen, azonnal meg kell keresni.
Felszólította a bölcsesség a bátorságot:
- Leld meg őt kérlek! Biztos megtalálod.

Elindult hát a bátorság,
mérföldeken kullogott,
szólította,
de a könnynek nyoma sem volt.

Utána indult az elkeseredés,
mert ide sajnos egy érzelem kevés.
Ketten se jártak szerencsével,
hiába rótták az utat serényen.

A düh iszonyú haragra gerjedt,
azon nyomban útra kerekedett.
Kudarcuk láttán elindult a kiábrándulás:
-Majd én megtalálom, nem lehet vitás!

Így teltek el napok, hónapok,
emberek szeme könny nélkül zokogott.
Nem volt teljes az ünnepük,
hiánya belengte életük.

Végül a szeretet indult útjára,
hogy jó szóval, kedvességgel megtalálja.
Nem tett ő többet néhány lépésnél,
mikor meglelte a könnyet a kerítésnél.
Ott fénylett a csepp a rózsa ágán,
túlontúl csordult megannyi szirmán.
A szeretet karjába vette, lágyan átölelte:
Lássatok csudát!- Virágmező lett belőle. :)

(Kerner Mariann)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-29 09:06:21
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-29 09:06:21