A vonat

Már nem jut eszembe semmi, semmi, semmi,
de sürget az idő, nekem írni kell,
mert, ha szólítanak, kötelező menni,
a jó tanuló ha kérdezik, felel.
Akármilyen is volt, elrohan az élet,
mint késésben lévő rozoga vonat,
mind sűrűbben döccen, tágulnak a rések
a sínek között, elfúló hangokat
hallat, jelezve, hogy nem bírja sokáig,
türelmetlen minden megálló előtt,
nyirkos lett az idő, kopott teste ázik,
összeszed még minden tartalék erőt.
A végállomáson csikorduló sínek;
bizonytalan, vajon induljon megint?
Nincsenek utasok, nem kell már senkinek,
reménykedve még a bakterre tekint.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-10-08 00:32:31
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-08 01:13:13