A versíró ember

Gondolatra leltem, le kell írnom legott,
úgy járhatok, akár akit épp elhagyott
a józan esze, mint pénze, szerencséje,
ha le nem rögzítem, gyönyörűségére
a születő versnek, amely úgy is kínban
jöhet a világra, elismerem nyíltan,
nem a kisujjamból rázom ki a verset,
mint színlelt bánatot, örömet, keservet,
nem úgy tapad, mint az ökörnyál arcra,
inkább a létbiztonság megélt kudarca,
vagy épp a betegség érint meg erősen,
s a halálfélelem, nem kivétel ő sem.
Így sorakozik a sok motiváció,
„szóra sem érdemes”, avagy „kemény dió”,
hosszan sorolhatnám, mi torkollik versbe,
friss, új gondolatba, örömbe, keservbe.
A versszületésnél fontosabb, aki szül
minden más egyébnél, főképpen legbelül,
ott, ahol az ember versíróvá válik,
az eszmélésétől majdnem a halálig,
olyan érzékeny, hogy kis túlzással, hallja,
hogyan morajlik a messzi Amudarja.
  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-23 06:13:34
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-23 06:13:34