Vigasztalás
Vigasztalás
Csupasz hedonista nőkön lépdelek,
talpam alatt mocorog a jéggé dermedt
felismerés. Holt mécsesek lángja,
-foszlott kéjsóvár naivitás-
A Bálvány-kő rengetegen mint
hágóm kelek át.
Ismerősen förmed rám, aztán
mint a kietlen eszelős talány
biccent, de nem a távolság
-hanem az újjászült felismerés.
A befogott szavak kénkőbe
vésik ezt a lehetetlen idillt,
és nem tehetek semmit
amíg az izzó tekintet mardos,
és szégyen kapálódzik a
tehetetlen réseken át--
tulajdon szíve alatt hordozva azt,
ami már nem az enyém de a
lehelet-bocsánat s a múlt-fátyol
idáig elérhet, ha ezt a Bálványt
örök emlékezete, és feddhetetlen,
dermedt, zord révületében
-máig ivódott rögeszméi
talán a tisztánlátásig viszik.
-és ürítem poharam,
hol a Nimfa áll,
és az összezsugorodott vigasztalás..
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-08-21 18:30:58
Utolsó módosítás ideje: 2012-08-21 18:30:58
