Gráfia a verses lábak csiszolgatásáról és utóéletéről

Érzem én a rímeket
közben tőle hisztizek.
Leizzadok rendesen,
a Romhányit szeretem.

Éjjel-nappal faragok
verses lábat szakasztok.
Hellyel-közzel sikerül,
hogy ez mennyibe kerül?

Dallamtalan sorokban
bukdácsolok okosan.
Hangosan és fennhangon
saját hangom nem hallom.

Mosogatok ritmusra,
törik csésze, kis kanna.
Ez a sor is kész lenne
ma sem fekszünk korán le.

Mint a ló úgy ügetek,
nem látom az ütemet.
Határokat felezek
ott is ahol nem lehet.

Témakörben nincs hiány,
egy-két szerző kiabál:
- Elmesélnéd a végén,
mit írtál az elején?

Széllel szemben képtelen,
spékelheted refrénnel.
Ütős lenne, mégse az,
kapáljad a sorokat.

Egyedül a címe jobb,
de a lóláb ott is lóg.
Kapjál levegő után,
ne haljál meg tök bután.

Ritka madár a szünet,
írásjelek henyélnek.
Aposztróffal pótolom
ha nem jön le, letojom.

Szabadság van költőcskék,
ha nem tetszik, léceljél!
Olvassad a képregényt,
Harry Pottert, a reményt!

Dugok én minden sorba
egy-egy vesszőt havonta.
Ledorongol a jó nép:
basszus, ez már megint ég!

Pornó az én életem:
kert ész leszek, én hiszem!
Elültetek (vak)magot,
ebből lesznek angyalok.

Hatásvadász vagyok -jaj-,
idézetek s egy sóhaj.
Gondolkozzál proletár
helyettem is nyögjél már!

Közhelyek és szófosás
költészetem csúcson áll.
Nobel-díjért esdeklem,
legközelebb elnyerem.

Utókornak üzennék:
ne henyéljen, dolgozzék!
Ágyon hever a réma,
(f)osztja őt a kis múzsa.

Ihletekért: Parnasszus
ezekért meg farba rúg.
Irni kell, ez nem vitás
aki olvas, nem hibás.

Sorok közé elbújok,
ha nem látod, te bajod.
Dedikálok ma este,
én leszek s még két beste.

Felkerülök polcokra,
beborít néhány atka.
Olvasom majd magamat,
olyan klassz, hogy földhöz csap.

Forgolódni tudni: kín,
az sem gáz, ha nincsen rím.
Nyúzzák mások helyettem,
a meódat lenyeltem.

Megveszek a Fid Bekkért,
mert az nagyon sokat (m)ér.
Persze, persze -mondhatod:
hol a titok, nem tudod?

Szerinted ez hó hányás,
evezz innen kis pajtás!
Nem volt meg a hét éved,
dolgozz rajta még hetet.

Hetven éve bámulom
azt az egy fát, tök unom.
Vállig ér az ősz hajam,
vágják a fát, ajajaj.

Irjál inkább levelet
bakáéknak, kedveset,
cifra nélkül, dögöset,
a hadsereg röhöghet.

Gondolattal lefekszek,
újabb gonddal felkelek.
De nem hagyom magamat,
túlélem a kor társat.

Nem látom be a hibám,
zseni vagyok, kis komám!
Lájkolhatsz is üresbe,
megdolgoztam érette.

Stílusokat kavarom,
ez a trendi, barátom:
ó-görög vagy szuper mén
cuccos legyen, és oké!

Elszálltam most magamtól,
dicshimnuszt mos a pokol.
Ördögeim, cimborák:
föltámadt a rím dobás.

Neked is csak ajánlom:
rímet hányni roppant jó,
ti-ti-ti és tám-tám-tám,
tátva marad(t) a nagy szám.

Be is érem ennyivel,
´kinek több kell, termeljen:
keresztbe és bokorba
szebb az élet párosba´.

Aki magasabbra hág,
annak némi bónusz jár:
kínos csalfa örömök,
kecskegidók meg körmök.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-09 15:45:50
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-09 15:45:50