Keresném a csodát a szemedben
De pupillád mozdulatlan maradt, már
túl késő sírni, reszketni,
beszélnék, de úgysem hall senki sem.
S kezed ártatlan jegessége ébreszt a valóságra.
Néznék, de homály ül a tájon.
Évszázados magány szakadt ma rám.
Csillagok fénypára-sóhaja borít be könnyedén.
Szállnék – mégis mindig visszahullok könnyeimhez.
