A templom

A rosszindulat cementcsomóit
volt eldolgozni a legterhesebb.
Ám fonákjával egyenletesen emelt,
színével simított vakolókanál.
S megannyi félreértésből, félelemből, lám!
Csak fölépíttettek e verőfényes falak.
Közöttük puhán lépdel,
megilletődötten szemlélve
freskók letűnt jeleneteit;
emitt egy tolvaj, amott a kereskedő,
hajléktalanok, s kurvák.
A levegőben kellemesen elegyül
oltott mész, s izzadtság,
salétromvirágok, s orgonák illata.
Utóbbiakat a jó öreg költő
helyezte az oltárra,
miután kisepregetett.
Komótosan uzsonnázik,
s utána lehörpint egy nyelet bort.
Végül letérdel.
S kit hajdan Istennek hívtak,
az udvarról beszüremlő gerlekacagásban
az emberhez imádkozik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-25 08:30:28
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-25 09:44:55