Találkozás a Télapóval

Megyek a havas, kanyargós utcán, a fagy lemarja majd
a tél szabta ráncokat, mire hozzád érek, simul az arc.
A kapuban hóember, fehér kezében gőzölgő forralt bor,
s egy macskasál a lábam körül, test melegen tekereg.
Így vársz engem.
Ülünk a kerti padon, ügyelünk, ne mondjunk semmi fontosat,
te a macskádat szidod majd, hogy pákosztos és szemtelen,
én meg recepteket írok, amiket csak én ismerek. Hozol egy
takarót, hogy ne fázzon a lábam. Tél van, teremtő.
Főzök neked.
Szalonnás gombócot, hogy elhidd a receptemet.
Némán eszünk, félmosollyal. Elfogy a forralt bor, esik a hó szakadatlan.
Egy könyvekkel telezsúfolt szobában alszom el, fejem alatt Sántha Ferenc:
Isten a szekéren kötete. Simogatod a hátamat,
tudod, hogy félek, nem kell mondani.
Ritkán találkozunk majd, hogy íze-zamata maradjon.
Később, amíg én álmodom,
a konyhában, mosogatás közben írod meg
első és utolsó, hozzám szóló versedet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-11 10:36:24
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-11 10:36:24