Zokszó jav.
Fáradt vagyok kívül s legbelül,
testem, s lelkem ereje kimerült.
Mint ágai egy vén éltes tölgynek,
csontjaim vihar nélkül is könnyen törnek.
Szellemem néha már feledi önmagát,
keveri ki ellenség, s ki jó barát.
Átjártak rajtam az évek sáros vándorai,
akár a billogok, rám égtek súlyos lábnyomaik.
A vak messiások látomásait követtem,
szakadék szélén a hidat kerestem.
Szerelmek éledtek, éltek és vetéltek el,
küzdöttem sokat, a női igennel és nemmel.
Hajdan tűz táplálta köröttem a dicsfényt.
Ma, receptre kapom a holnaphoz a reményt.
Ifjak bírják ma már a rohanó világot,
látom magam köztük, mint remegő délibábot.
Megfordult a világ egy idő óta,
visszafelé folyik a homokóra.
Ha lepereg a filmen, s nem lesz több kockája,
e vers lesz szenvedélyes életem kriptája.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-01-31 03:29:17
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-31 03:29:17
