Az ötvenedik

Ötven sem vagyok még, de félszáz a versem,
hetvenkedek itten, erre van csak merszem.
Van közöttük rémes, rímes furcsa játék,
és amiben épp’ csak a kisagyamig láték.

Költőket idézek, keltegetek furcsát,
pörgetem a rozsdás rejtjeleknek kulcsát,
foncsorozok tükröt, parabolát... félszeg...
faragok, de olykor szövöm is a fércet.

Nem ismerek verstant, dallamokkal játszom,
...s néha lidércekkel, így szellemesnek látszom.
Nem vagyok én költő, csak szerepekbe bújtam,
vágyaimat festi kéken író ujjam:

lehetek így isten, ördög és világfi,
varázsló és angyal, csatos cipős márki,
sőt zenélő ny(h)árfa, fűzfapoétácska,
fütyülhet rám Borsod, Budapest és Bácska.

Azt írják, hogy mezsgyén lebegek, imbolygok,
összehordok mindent, majd szétfújok, mint bolyhot,
de törekszem a rímre, - e sorban is lőn, íme -,
legyen füle, farka, s marha jó a címe.

Jövel mindig ihlet! Ne hagyj el oh, Múzsám,
tüske között illat - szimbolista - rúzsám!
Önünneplő versem befejezem, érzem,
századikra gyúr már grafo-manusz énem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-20 10:22:31
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-20 10:22:31