A tükrön át nézem,
ahogy az anyám
Egy könyv fölött,
elmerengve ül.
A lába alatt óceán.
Szemüvege mögött -
óriássá nőtt
gyerekszemek,
hátán nagymamám
vékony varkocsa.
Szétterítem szárnyamat,
átrepülöm a szobát.
Nem néz föl,
olvas irgalmatlanul.
Szép keze, a fotel karfáján -
lehullott, száraz falevél.
Érzem én,
hogy az anyám
én vagyok,
s lányaim egy tükrön át
számolják napjaim.
