Csak ne ma

Mi csokit kaptunk, te virágot. Hányszor lesz
még így drága anyám? Meddig tudod titkolni
előlünk a szemeidben gyűlő könnyeket? És
hová fordulsz, hogy ne lássuk tört arcodon
zátonyra futott hajóinkat? Mikor süllyedünk
elég mélyre ahhoz, hogy eláruld végre titkodat?
Tudom mi történt a virággal. Megtaláltam a kukában.
Mi, árulók viszont megettük a csokit. Persze nem
azonnal. A fal felé fordultam, hogy azt hidd, már
alszom. Apám még mindig issza a sört. Árnyéka
vibrál a tévéfényben. Néha dörmög valamit, de
nem érteni. Szívdobbanásaim közti némaság
csöndjeiből figyelek. A húgom már tényleg alszik,
átfordulva egy másik világba. A takaró alatt még
sírsz, tenyereid közé zárva. Vége az adásnak,
végérvényesen beáll a csend. Horkol az asztalra
borulva. Egy vékonyka résen át figyelem lélegzeted.
Odakint halálos sötét, csupán egyetlen lámpa fénye
ragyog a szemközti ház falán. Kérlek. Ne ma halj meg
anyám.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Vigilia, 2011. okt.
Feltöltés ideje: 2011-12-07 07:10:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-07 07:10:31