Memento

Köveket hoztál a partról.
Szétnyitott tenyérrel mutattad,
melyik éles, gömbölyded, színes.
Végig kéklő ereidet néztem,
ahogy szerteágaznak csuklódnál.
Szerettem volna a kezedből kiütni mindent,
hogy ne maradjon más,
csak a sötétbarnára festett körmeid kavicsai.
De akkor épp aktuális szerelmed szólt,
hogy kend be a hátát.
Nevetve hajítottad játékszereidet a semmibe.
Egytől-egyig belém hulltak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-12 09:04:13
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-12 09:04:13