A hitrõl

Lábunk soha nem érhet már
A megszentelt földre,
Melyen egykor őrült kiskölyökként
Rohangáltunk, fel s alá,
És olyan dallamokat dúdoltunk,
Melyet már egy Isten sem mormol,
És mi hittünk, mert hinnünk kellett,
És bíztunk, mert még volt kiben bízni,
És boldogok voltunk,
Mert boldognak neveltek minket
És tanításainkat mi mindig
Eszünkbe véstük amennyire csak lehetett,
És a bölcsekre odafigyeltünk,
Mert hittük: minden mese igaz.

Mostanra csak a zene és a költészet
Maradt, miért érdemes imádkozni,
Miért érdemes még térdünk a porba fektetni,
S lágy dallam mellett megpihenni.

Ha nincs hited, majd a média
Beléd ver egy vallást,
De ne aggódj, mert elszáradt lelked
Ugyanaz az eső mossa majd, újra s újra,
Míg nem egy reggel arra ébredsz:
Eláztál.

2004-04-08






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.