Békés halál



Mélyet sóhajtott a kora esti táj,
a sírhantok között még madár se jár;
midőn fel-felzokog a földi világ,
koporsód csókolja kósza fénysugár.

Lehunytad szemhéjad, ajkadon mosoly,
odakünn fagyos északi szél tombol,
egy márciusi éj, Tavasz hajnalán,
apró jégvirágok szobád ablakán,

s Te elhagytad úgy e földi világot,
mint ki látni akar meseszép álmot,
békésen álomra hajtottad fejed,
hogy onnan többé már fel nem emeled.

Álmodtad nem rég, hogy utadnak vége,
leteheted már fájdalmaid végre,
éltedben annyi szívjóságot adtál,
hogy az Atyától most megváltást kaptál.

Elmentél, csendben, kínjaid letéve,
mosolyra húzódva a szájad széle,
mintha csak egy gyönyörű álmot látnál,
mesésebbet, harmatos virágszálnál.

És mi itt állunk most koporsód körül,
a szívünk megszakad, mélyen, legbelül,
de a Szeretet, amit Tőled kaptunk,
végigkíséri majd e földi utunk.



Eger, 2011. szeptember 13.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-12 15:25:41
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-12 15:25:41