Anyám sohasem volt szája

Anyám sohasem volt szája
Ott csókol a szelíd Kutyahegyen,
Hol csak akkor volt kutya, ha vitték,
S hegynek is csak csúfolták szegényt.
Derűs, síkba forduló lankáin
Szilvafák.
Kukac rágta termésük
Szélben remegő gyerekcsodák,
A találás röpke öröme.

Anyám sohasem volt szája
Ott csókol, hol Mikszáth lakott,
A Horpácsi nagyúri park közepén
Platánfára aggatott hintán,
Álomba szállva,
Báránykákkal meg-megáldva.
Hol a hó, mint picike gyereket, ellepett.
Ahol a kisded szörnyei lestek, bevonyítva
A verandaablakon.

Anyám sohasem volt száját
Nem találom!
Tán sose csókolt.
Én nem voltam gyerek,
Ki élhetett.
Felnőttnek lökött ki a föld,
Nincsenek esték, se nappalok…
Anyának születve bólintanak rám az örök hajnalok.
Hát add nekem, Anyám száját csókra még egyszer,
(ha vagy) Istenem!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-23 08:35:47
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-23 08:35:47