a költő nyugtalansága (jav.2)
a kijáraton át jött, és ahogy jött,
úgy ment, de senki nem volt sehol,
azt hitte, minden lehetett volna, végül
egy kilincs maradt a kezében, az irányt
jelző nyilat nem látja, homorít, mint
a poloska, amint befelé hajlanak a falak,
pasztellszínűvé simul a tér, már nincs itt,
de mintha mégis, recsegve szól
a down by the river, kopogtat belülről
hályogos szemű önarcképe
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-08-06 18:35:18
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-06 18:35:18
