Azt mondtad, Kati

Azt mondtad, Kati, akkor épp egész jó pasi volt az a
Bence; hízelgő ez, és tán máris puhábbra foltoz a
tűje téged a bóktól – de neki, nézd csak, így se könnyű
e szörnyű szabás-varrásban mit kezdeni. Nem csekély nyű
és csupa cécó az, míg lebont a bolyból, sőt, lassan csak
és kis kétkedéssel hámoz, mióta az anyaghoz ért,
mert minden réteged színültig új – minthogy titka van csak –
meg tévhit kicsit, és ha félreismer férfiúnk, közért,
park is összesúg, hogy megbukott. Kevés az, hogy nőkhöz ért,
ha olyan csavarja e fejt, milyet hiányok flörtje rejt,
már hiába hív havert: az, mi új, könnyen pofára ejt.
De erős, tudod: határotok is cipeli. Nem beszélte
negyven kilométer le rólad, amit végigszívna itt
a cigicsempész; a srác is, ha képzel, a szembeszélbe
itt jár, épp ez utat gyűri, felgabalyítva csíkjait.
Hogy sok seggfejt legyőzzön, sok, mit elvár fércnyi magától,
így tűri, ha álmos, vagy dolga van, vagy más most, mi gátol,
és úgy áll ki együtt vizsgák, pénzgond és unalmak ellen,
hogy mégse felejtsen, és már arra is kész, hogy ne kelljen.
De gyúr így is egyre-másra. Az egész: legyen férfiész,
mi észbe vés, és legyen a kéz, amit foghatsz, férfikéz.
Nem is lehetne vészes ügy, de ki tudja róla eztán,
hogy ez tán elszánt, vagy inkább elszállt, és szánnánk. A feszt tán,
hol lát majd, az láttat át rajt’, de míg nincs hely, hol észrevedd,
mik alakít’nák nézeted, ez a vers pletykál, és szemed
máris rajtalett, hogy egy lejtmenetbe hajtva lett vajon,
vagy csak nagyon félreérthető, hogy éppen ő ily majom,
hogy folyton tervbe nyom. Aztán, ha jól megy, azon dobódsz fő’,
hogy látszik, mégse nagy őrült, hanem inkább volt bohóc ő,
aki járkált és bírták, de ha táncolt, a panaszba írták.
hogy nem veled. Az embered büszkén nyomott, ha szólt a gong,
hajába tortát, hogy megmosolyogd, és az egész porond
is erre várt – csakhogy itt ő mosolygott, és más volt a gond.
Lesd meg, hogy jár-kel. Elvan. A sarkon az Egyetemen utcán
és az Ady téren éppen, és fel se tűnik a cuccán,
hogy hanyagul ráncolja heti hajtás, és jön pár pajtás
szembe, mert szintén lógnak, ez ilyen nap, összeköszönnek
és el is söröznek a kocsmasoron. Ott is kizöngnek
izécskék, amik övéi mind, ám más is: ott figyel az,
mi nem ő, csak ismerős. Kedve megvan, de nem ugyanaz,
benne sejtés, savanyú megfejtés, hogy nyárba sem, télbe
se érte vége, tetten érne, hogy sunyin férkőztél be
egy életkébe. Mi lelte? Ha figyelsz még, tessék: jajgat ím
rajta hát, mi hasonlít, mi rád, rád hasonlít, jaj, Katim.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-05 10:45:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-05 10:45:31