(A város, ahol menedéket
remélsz, egyre közelebbinek
tűnik. A horizont valószerűtlen,
éjszakai napsütés esőben.
Káromlod az időt, nyomokat
hagysz a sárban, hogy egyedül-
létedből kitörhess: fonákjáról
látod a világot. Itt egy szakadék
tátong, gólyalábakon imbolyogsz,
ez még csak az út vége,
már nem félsz, hazatérsz.)
