Ringyósodom

Tegnap megpróbáltam eladni magam,
zöld szem, fekete haj, némi ész,
bár tekintetem néha üres, gondolattalan,
de köpök rá, úgyis csak akkor élek, ha hozzám érsz.

Álldogáltam a Ferencziek terén,
a régi Jégbüfé falához dőlve,
és bámultam, hogy egy csöves fekélyes kezét
döglegyek dongják körbe-körbe.

Szürke meleg volt, mégis eleredt,
és én az eső szálkás haját arcomhoz szorítottam,
bár lehet, csak a szél sodort a Dunáról könnyű permetet,
nem érdekes, jók lesznek könnyeknek, s ettől úgy meghatódtam.

Előttem a járdán imáim csorba bögréje,
amiben reggel óta penészedik a szánalom
csordultig van, de hiányzik belőle a lélekfillérek zenéje,
pedig rázogatom, a kurva életbe, minek rázogatom.

És mint valami mantrát mormolgattam,
tessék, tessék, ilyen Isteni fattyat még nem árultak soha,
a túloldali kirakatban valaki röhögött rajtam,
szájában sötét zongora az ég, s fekete félhang fogsora.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-28 19:00:58
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-28 23:17:58