Szalmaszál

Az én utam nem könnyű terep. Kanyargós ösvény az, úgy alakította a szeszélyes természet, hogy beáztatta az agyagos földet, majd gondolt egyet, mutatóujjával találomra rábökött egy röghegység tetejére, ott kis körbe kezdett. De mielőtt bezárta volna, hirtelen változtatott, hogy ne kelljen felemelnie ujját, alkotott egy spirált. Körmével keskeny szerpentint vájt a puha talajba, így jutott le lassan, saját művében elmerülve, egy buja-zöld, erdővel szegélyezett, selymes füvű rétre. Ott egy percre megállt, ujjbegyére támaszkodva kipihente magát, forrást fakasztott, s az újszülött élet hálából lenyalta az út porát. Megkerülte a fenyvest, nyomában fürge patak tekergett, benne fényes pisztrángok daloltak, mind egy-egy kényes sípja völgynek és kanyarnak. A barlangnál madarak rajával bővült a kórus, s a sziklapalota porózus falán világtalan denevércsalád kopott szőrén szenderegte évezredes álmát a púderszerű, nyirkos-hideg porréteg. Friss őzpata nyomokban hangyák fördőztek, s én csodálom, mert kicsiben is oly hatalmas a természet. Ha lentről nézem, olyan a hegyem mint vadméhek pazar vára, s ha tetejéről tekintek a világra, városi fénycsíkok pengeként hasítanak a Föld húsába. Ott a lekaszált búza szára megtört szalmaszál, csak ritkán talál hozzáértő gyermeki kézre, mely gondosan kisimítja, majd szappanos vízbe mártja, s előre látja, hogy a szivárványszín hártya sosem pattan el, mert a belélehelt kívánság hegyemig emeli fel.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-06 08:04:06
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-06 08:04:06