gyergyó szép orcája

ösvény végén a délután
átûl a Nap csontos bal térdére
fény játszik árnyékot
árnyék fényt velem
míg rámfeketül az esthomály

vásott gereblyék fényes fogai
borzolják a csonka mezsgyéket
féltett pázsitrét szénából ágyat vet
téli télvégi istállómelegért
s tisztások kucorgó kopaszsága
fésült fenyõhaj alá símul

munkagyökerû  boglyák hívnak
s az arcra bronzráncokat satíroznak
és óriássá nõ az égig érõ
fûfejû villák kemény szorítása
amint Nap szekerén terűt rak a székely
s maga is ráül

elbújik a dal
fölszikkad az ének
szénaszagösvények házakig érnek
haza indulnak a takarók

gyergyó szép orcája kiterítve
látni
a völgyben villanybrilliánsszemû
kökény kancák ügetnek felénk
ahogy apad az út
ahogy nyílik az éj
s ablakokká
fénnyé szelidülnek
mire hazáig érünk  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: mondom magamnak (Csíkszereda, 1997)
Kiadó: ProPrint
Feltöltés ideje: 2011-05-02 08:08:57
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-02 08:08:57