Közéjük ülök


Most már hiába várlak
remény, hogy lesz időm még,
emlékek rám dudálnak -,
én leszek lassan emlék

azoknak, kik szeretnek,
eszükbe jutok mindig
a boldog embereknek –
elkísérnek a sírig.

Vihar lesz, összeáznak,
könnyüket mossa zápor…
Köszönöm a világnak;
nem lökött el magától,

hogy testem elfogadja,
- rátakarja a földet –
mint minden istenadta
életet; nem gyötörhet

igaztalan gyalázat
többé, majd elvegyülök
az ősökkel, új házat
húzok-, közéjük ülök.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-30 08:49:36
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-30 08:49:36