Engem hívtok.

Engem hívtok mind,
kik bénán kanyarogtok
a fájdalmas magány-övén.
Kóbor ösztönötök
a kíváncsiság lett örökül.

Engem hívtok mind.
Kik sóvárgóan néztek,
meredő írisszel.
A süppedő ingoványon
kérges szívetekre fejfa készül.

Engem hívtok mindannyian
a kérlelhetetlenségtől félve,
sárból tapasztott léha létetek,
igazságot akar megint.

Majd elnémultok,
hitet kérve kölcsön hogy
néhány pillanatra a menny
legyen a minden, a mindenség.

Aztán a sok ígéret,
kaput nyit: a nyugalmasság
hulláma lesz ami rátok zúdul.

Akkor engem hívtok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-21 13:48:24
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-21 13:48:24