Üres ágy
Ott állt az ajtóban nyakkendőben-zakóban,
mint majdnem minden találkozáskor,
ünneppé tette az alkalmat,
hiszen az első húsz évben csak alig,
előírásszerű időközökben,
elvált szülők gyerekeként
(Még mindig volt mit bepótolni.)
Álmomban, disznóölésen, apám
zakóban tevékenykedett.
Nem mertem neki szólni,
mégse így kellene, hiszen miattam
volt csak ünneplőben. Álmomban se volt
jó állapotban. Fix szívizomgyulladás,
egyre kevésbé volt már képes
bármilyen munkát is végezni,
pedig nagyon akart, akarta volna
csinálni. De mindenkinek csak
a lába alatt volt. Senki se mert szólni.
Feszengtem én is, másnap, egy ilyen
álom után, mi várhat még rá a kórházban,
és időben érkezem-e, s mire nyitom rá
a félve lenyomott kilincset.
Mi fogad majd, oxigénmaszkos küzdelem
vagy üres ágy.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Élet és Irodalom, 2000
