azt hittem már nem ihletsz meg

hiányod ég vérző,
erekkel teli lelkemben
nyomorult a szívem,
telis-tele sebekkel
agyamba tódul a véna
a vörös vérrel
lüktet bennem valami,
tán arcod szépsége
büntetve vagyok én
őrült sorsom által
szó nem dől ajkamra
emberek közt, magányban
végzetem e bolond fej itt,
mi áll a nyakamon
hűvös télben nincs más,
mi fűtsön: haragom
ajkamon csak nyál
és sokszín ború
belém fagy minden
szavad, szomorú
hó és sár mindenütt,
útált galambokkal
nyaram soha nem jön el
angyalokkal
nem akartam írni rólad,
mégis fáj
s elmentél, mert menned kell,
itt hagytál
imáimba ha foglallak is,
lépni nem merek
s azt hittem nagy naívan:
többé már nem ihletsz meg





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-13 16:46:28
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-13 16:46:28