Önzés

nézem a görcsös kezén az ereket,
a dudoros kékségek átütnek a foltos bőrön
ujjai szorítják a tova tűnő pillanatot, én őrzöm,
nehogy a múlt szablyájával sebeket
ejtsen a jelenünk rútul kiszolgáltatott testén,
s a már csak gyengén foszforeszkáló jövőnket kioltsa,
míg ő azon küszködik, hogy feltörő sírását elfojtsa
engem idegesít a falon függő lila festmény





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-09 12:48:28
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-09 12:48:28