Vesébe illő
Agyadban kurta léptekkel szökdel feléd
megint a vízionárius, a szende púpos,
s kéretlen arcodba nyomja
mihaszna veséid sajgásának
konok csatamezőn készült pillanatképét.
Amint szenvedélyes, kérlelhetetlen
harc dúl hátad tüzes végváraiban,
s bástyának állnak a vesék,
eszedbe jutnak aggodalmaid*
s a várpatakba fojtott kapcsolatok.
Valahol pangás van.
A véráram megrekedt egy
ki nem mondott szóban,
vagy egy homokká sűrűsödő, tán már kővé is dermedt
meg nem bocsátás úttorlaszában.
Miért? – A kérdés megdolgoztatja szellemed,
az útonállók, garázdák pedig szíved.
Félig lázasan, virrasztva mégis valami
bohókás, méla szenderedésben
ébredsz rá a legvadabb válaszokra…
…vagy csak ömlik rólad tovább a víz
s megszegve sorsnak tett ígéreted
ellopsz valaki elől egy szövetet,
hogy újra megpróbáld…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-02-19 00:05:32
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-19 00:05:32
