Megkopott szürke emléktenger
Köröttünk csak porzik az út
Titkon a távolba lesve
Keressük a kicsiny kaput.
Lábunk alól a szél hordja szét
Az apró homokszemeket
Kibillent egyensúlyunkból
És a terméketlen föld megremeg.
Védő kézre vágyva
Álmatlan néma sikolyunkból
Izzadtan, fáradtan ébredünk
Konok, vad sziklavárunkban
Az emlék sem maradt velünk.
