Jean d’Or!
Nem tudást akarok, csupán fölhozni
magamból a nagy ellentmondást,
ami nélkül élnem nem lehet tovább,
ami nélkül minden tudásom – 'semmittudás'.
Hogyan fogom kezembe, szakítok-e virágot,
gyermekem látomásait többé – elhiszem-e,
fölfogom, hogy társam magánya – magányom társa-e –
és így tovább – megtermelem-é a világegyetemet.
Aztán jó kertész módjára – megsiratom a férgeket.
Ó, Arany János, ezt Neked szántam, miként
szántam magam is, amikor eszembe jutott a 'Kertben'.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-12-16 19:28:50
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-16 19:28:50
