Hazatérés Lisszabonból III.

(a fátyolba vont város)

Csak ítéletnapokkor eshet úgy Lisszabonban,
hogy egymásra pislog és fél a tér s az utca
mikor a vihar, mint a háború, kirobban,
s a város arcát átláthatatlan vízlepelbe vonja.
Úgy tetszett, mögöttem minden átrendeződik,
repülnek-csúsznak közök és tűzfalak,

mintha megtagadták volna tervezőik,
s új várost teremtenének egyetlen éj alatt.
Mint a szürke lepke vergődik két ablakkeret közt,
a házfalak úgy adtak egymásnak át meg át.
Egyikhez csapódtam, majd a következőhöz,
keresve a város felfeslett fonalát.

De később, bentről, a meleg hotelszobában
megnyugodtam, mint jól tartott, éji vendég:
s hogy alámerültem a kád forró tavában,
már védelmezőn borultak rám a néma csempék.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.