Mindhiába
Minden tetted fájdalommá romlik,
mint üres szív, ha fontolja a szót.
Álmodban lázadsz, és ébren alszol -,
a törpék közt te vagy a behemót.
A kezedben elhervad a virág,
a tavaszi szél előtted megáll,
mikor már értenéd,mindez miért,
bolyongó lelked fuvallata száll.
Nem faggatsz már senkit, úgyis tudod,
csak a nemtudás üdvözíthet itt;
ostobaság okoskodni annak,
kinek egyedül jóságra telik.
Válaszaid oly egyértelműek,
s ez bizonyosan veszélyes lehet,
mert könnyen lehetnek igazak is,
akár a nem látható sebhelyek.
Messzire mentél, visszatalálni
magadhoz, nem tudsz, és nem is akarsz.
Egyedül örülni szomorúság -,
mi lesz veled, ha eldől majd a harc?
Minek a harc, ha tőled idegen,
ha folyton-folyvást csak szenvedni kell?
Fölösleges látnod a jövőd, ha
haláloddal sem háríthatod el.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-12-09 23:13:44
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-09 23:13:44