Bar(l)angoló

a felszín felszínes szánalmasan kevés
de túl sok a harsány fény csupán káprázat
kell legyen valami menedék egy szűk rés
ami oda levisz föld és tudat alatt

utunk labirintus rezignált fájdalom
cseppjeit izzadja homlokunk egy más sík
más dimenzióban misztikus kőtemplom
hatalmas karzatán ezer orgonasíp

rendezetlen rendben megdőlt sztalagtitok
néma rekviemet Bach fúgát játszanak
patakok bújócskát a derengő titok
árnyékunk mozgatja s megmarad titoknak

szívünk meszesedő hűlt verem éjsötét
koszorúerei ölelik a csöndet
aludjatok szépen csábít az öröklét
de őrző ösztönünk vészjelzéssel csönget

éles berregését ismétli a visszhang
riadó riadó hol a lengőlétra
tudatunk legmélye elátkozott barlang
kapaszkodjunk harsány fényre káprázatra






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-09 23:10:05
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-09 23:10:05