azt képzeltem, te valami
egészen más vagy. ahogy
végig csorogtál a napokon
szép lassan fehérre meszelted
a vacogást és valahogy
valódi lett körülöttem a világ.
már nem zavar a fejembe zsúfolt
megszokás buta kényszere,
meg az örvény, ami sosem húz elég mélyre.
csak vonalak vannak a tenyeredben
arcom elmosódott kontúrja mellett.
