Szél süvít, kisapám
Mint szél szagát, szimatold soraimat:
Gyanítsd szokatlan szívem sajgását,
sötét sebekbe gennyedt vér tapad;
belőle szítt dalom serkedező jajongás.
Behintett vérrel, de már megalvadt
fejemet eszi vörös fogú rozsda;
Nem tud fájni semmi, valahogy kiolvadt
a biztosíték, szeretet rövidzárlata.
Ezerszer lázadt bennem Kossuth,
s ezerszer fojtott vérbe Haynau;
Gyáva vagyok, és vakmerőn elvadult
Velem van, engem véd egy pesti fiú
Hányszor pofoztak, mint Mansfeld Pétert,
S hányszor feladtam mégis megtörten;
Nem szégyellem elmondani ezt a szégyent,
Hősnek lenni nem születik senki-sem.
Nem, tudtam sírni sem, nincs zokszó
bennem, kiölték már , süket vagyok;
Nem volt bűnöm, csak egy büdös szó,
hogy egy tetves magyar vagyok
Egy falás szeretet, két falás jövő:
Veletek lehetek, szívem reménykedő.
Ölelni még, mint fa a másikat, ha fúj,
ha csontot tör a szél, kihez simulj?
Hegedül a csönd, könnyű szél viszi,
Fülem hallja a csöndet, más nem hiszi;
Pedig olyan szép, például vonatzaj után,
ha megszólal, magyar vagy még kisapám!?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-10-23 07:50:42
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-23 07:50:42