Egy szál kötélen

Megszoktam a csendet és a hallgatást.
Az élet rövid pórázra fogott.
A nyakamra hurkolt kutyakötélen
visszaugatni én már nem fogok.

Néhány szó még, ha kiszakad belőlem,
kifényesített ünnepre szánom,
hadd hallják meg, mikor szólok, köszönöm,
hogy élek. S ha nem, nagyon sajnálom.

Ez volt a sorsom. A köszönd, a sajnáld,
mit tőle kaptam és  amit adtam.
Két szó. Csillagtáncot járatott velem
egy szál kötélen fenn önmagamban.

Nem vágyok oda, szédít a magasság,
hol Istenként üvölt harsonátok.
Hazafelé tartok, míg lábam elé
lehullnak majd mind a kiskirályok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-20 13:58:37
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-20 16:37:42