Alsónadrágom

ösztön ... ösztön ... ösztön ...

nem tudtam magamon tartani a ruhát

ki hitte volna reggel
             hogy  délben vetkőzni kezdek

öt jól öltözött ember jött
köztük két kicsi
             a gyerekek rémülten néztek szüleikre
s mindenki rám

már levetettem dzsekimet
             aztán az inget
             a gombokat szinte letéptem

cipők ...  nadrág ...  zoknik ...

az alsó maradt

nem mertek szólni
      csak az őszi víz csobogott
             ahogy kijjebb-kijjebb küzdötte magát
a felborult horgászcsónakot a lassú szél a part felé sodorta

             részeg?
             miért nem kiáltott?

mikor láttam kiér
s a partról nyújtogatni kezdtek felé egy evezőt
fogtam a ruháimat és félrevonultam

a távoli fasor mögött öltözködtem föl
nem néztem hátra





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-08 19:22:41
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-12 15:56:20